Isten Veled...
Véget ért az út, a motor csendben leállt,
a test parkol, s a lélek hálátlan felszáll.
A porhüvely engedi vendégét tovább,
szárnyán hagyva el szenvedése otthonát.
Mivé lesz az ember, ha ideje lejár,
az emlékezet fázisa az, mi megráz,
bizserget a gondolatok áramlása,
lyukat szakítva a múlt feslett fátylába.
Ég a gyertya ég, az emlék füstölögve,
halvány képet állít az agyakban össze,
megveti ágyát az álmok szép kertjében,
s virágot nevel, illatára felébred.
Rendezi filmjeit sorozatban nézve,
új csokrot hoz a vetítés idejére.
Mennyi szép virág, hervad aztán éledez,
mindig tavasz van azokon az éjeken.
Él a másvilág, hogy így lássunk még csodát,
sűrű a homály, kaput nyitni nem szokás,
tekintgetsz egy ablakon át, intesz felé... ,
visszaint, hogy könnyesen megborzongsz belé.
Mindenki éli ott angyali világát,
hol már rég nem látott szerettei várják,
van miről beszélni, az idő végtelen,
apa, s fia már hatvan éve képtelen
szót váltani, ölelni végre már egyszer,
hogy mivé lett a belőle serkent ember.
Remélem így van, és kívánom így legyen,
örömben fürödjön a frissen érkezett,
jó azt hinni, hogy már Vele minden rendben,
mi meg csak el leszünk itt valahogy csendben.
A Sors kezében vagyunk, adj Uram erőt még,
tedd az elviselhetetlent viselhetővé,
adj ott fent a mennyekben igaz otthont Neki,
hogy itt a szívünk megnyugvással legyen teli!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése